Oktatási Igazgatóság

Featured

Egy féléven belüli harmadik vizsgaalkalom kérése

A Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 57.§ (2) pontja alapján

„A hallgató az elégtelen osztályzat kijavítását a vizsgaidőszakban javítóvizsgán kísérelheti meg. Egy félévben tárgyanként legfeljebb két vizsga tehető. A hallgató kérelmére harmadik vizsga vagy folyamatos számonkérésű tárgyból második ismétlő vizsga is engedélyezhető, egy félévben összesen két tárgyból.”

Az egy féléven belüli harmadik vizsgára irányuló kérvény (Harmadik vizsga felvételének kérése) a Neptun/Ügyintézés/Kérvények menüponton érhető el. A kérvényben megjelölt vizsgaidőpontra ügyintézője jelentkezteti, amennyiben a vizsgák létszáma még engedi. Az ismétlővizsga díját ügyintézője írja ki.

A kérelmet csak munkaidőben áll módunkban elbírálni. Kérjük, a leadáskor ezt vegye figyelembe!

A vizsgafelvételt az ügyintéző elutasítja:

  • ha már nincs szabad hely a vizsgán,
  • ha a tárgyból a hallgató kimerítette a HKR 57.§ 5. bekezdésében meghatározott lehetőséget.
  • ha nem indokolt: a hallgató az adott félévben még nem vizsgázott két alkalommal

HKR 96. §  (1) szerint „ A képzés folyamán ugyanabból a tantárgyból tett harmadik és további vizsgáért a hallgató díjat fizet.  Az ismétlő és javítóvizsga (beleértendő a záróvizsga is) díja:

2-3. javítóvizsga 1000 forint,

4-5. javítóvizsga 3000 forint,

javító záróvizsga díja: 1000 forint.”

Amennyiben a képzés ideje alatt - de nem egy féléven belül - az adott tárgyból már két vizsgaalkalmon részt vett, nem indokolt a Harmadik vizsga felvételének kérése nevű kérvény leadása. Ebben az esetben a fent említett javítóvizsga díjat a hallgató írja ki a Neptunban, melyet a Pénzügyek/Áttekintés menüben az új tétel gombra kattintva tehet meg ismételt vizsgadíj díjtétel kiválasztásával. A díjtétel befizetését követően van lehetősége a vizsgára jelentkezni.